2011. március 30., szerda

Megérkeztünk Egerbe! (szerda)

A késő délelőtti órákban összeállt kis csapatunk Veszprémben. Miután Aliz autójának minden zeg-zugát teleraktuk a holminkkal elindultunk Egerbe. Igen jó hangulatú autózás után érkeztünk meg a versenyirodára, ahol átvettük az itinert. Elfoglaltuk a szállásunkat és elindultunk pályátírni. Az Egerszalók - Verpelét szakasszal kezdtünk. Mindkettőnknek elnyerte tetszését, rövid, de technikás pálya. :) A következő pálya a Terpes - Rozsnok volt, amin csak átgurultunk, mert lejárt a pályabejárásra használható idő. A szállásra visszatérve megvacsoráztunk és igyekezzük kipihenni magunkat, mert holnap nehéz nap vár ránk!

Ui.: Holnap igyekszünk képet is mellékelni!

2011. március 21., hétfő

Első bevetés - a B1-ből szemlélve!

Túl vagyunk az első versenyen. Igaz ez még "csak" teszt volt, de rendesen be lettünk dobva a mély vízbe.
A szombati napon minden rendben ment, pályabejárás, gépátvétel, adminisztratív. Alizzal nagyon megörültünk, amikor megláttuk a rikító sárga szerviz kamiont, szép látvány volt az Ignissel és a Super1600-os Swifttel. :)
Sasa szombat estére kellemes meglepetést okozott, mondta, hogy jöjjünk haza a versenyautóval, legalább egy kicsit autózok vele verseny előtt. Alizzal szépen haza is kocsikáztunk az autóval, nagyon tetszett mindkettőnknek. A probléma vasárnap hajnalban adódott amikor is leesett a hó a Mecsekben és slick gumikkal le kellett volna vinnünk az autót Orfűre. Az első árokba becsúszás után rábíztuk az autót a szerelőkre (Kicsire és Petire), ők 300 méter után forogtak be az árokba! :) Szerencsére az autó karcolások nélkül megúszta.
A kép alapján ez akár a Svéd Rally is lehetne, de neeeeem, ez csak Orfű március vége felé! :)

Az 1. gyors előtt szerencsére Dani felajánlotta az utcai autójáról a 4 darab téli gumit az Ignisre, így a pályára már nem a slickekkel kellett kimennünk. A körülmények ellenére jól alakult a versenynap, ki tudtuk próbálni az autót élesben, össze tudtunk szokni Alizzal és beleláthattunk milyen egy versenynap a Suzuki Treff Motorsportnál. :) Nagyon rendesek voltak velünk a fiúk, segítettek mindenben. Sajnos egy lökhárítót leminuszoltunk az egyik lassítóban, de ahogy Aliz mondta fogyóeszköz, olyan mint otthon a pohár törés.

Nyuszóka


Ha már Aliznál tartunk....:) Nagyon jó döntés volt Őt megkeresnem, hogy üljön be mellém. Rengeteget tudott segíteni, és teljesen meg tudok benne bízni. Úgy gondolom nagyon jó csapat leszünk. :)

2011. március 16., szerda

A nagy készülődés

Még túl se tettük magunkat a vasárnap véget érő 2. Autó+Motor+Sport Expo 2011 kiállítás élményeitől, de már nyakunkban a hétvégén megrendezésre kerülő Orfűi verseny ahol mi tesztjelleggel indulunk.
Több okból is izgatottan várjuk már hisz előszőr mehetünk az autóval igaz Judit már vasárnap Pest utcáin ment vele (Nyuszókával) úgy vettem le szavaiból hogy "sokkott" kapott az élménytől :-D Már nagyon bennem van a mehetnék hisz régen volt  Mikulás rally. Biztos, hogy fárasztó lesz ez a hétvége mert nagyon sok dolgot most kell összeraknunk, megbeszélnünk ,hogy Egerben már simán menjen minden.
Izgatottan várjuk mit is szólnak hozzánk, a kiállításon rengeteg pozitív véleményt kaptunk mégegyszer köszönjük! Judittal elneveztük a Suzukit Nyuszókának és már kedves rajongónk verset is írt nekünk:
NyuszókaAz én nevem Nyuszóka
Gyünyörűszép Suzóka
Két kis gazdám leányzó
Én meg rájuk vigyázó
Bukócsövem védi őket
Futóművem fogja íven
Azért ugrok, hogy nyerjenek
Hogy mindig célba érjenek
Már csak apróbb dolgok beállítására kerül sor pl: futóműbeállítás ülés igazítás és akkor már teljesen készen állunk a menetre.
Találkozunk március 20.-án Orfűn!

2011. március 1., kedd

Közönségtalálkozó

Február 23.-ára a www.rallybrothers.com stábja meghívott minket és a Suzuki Treff csapatát a pécsi Hotel Pátriában megrendezett közönségtalálkozóra. Eléggé izgultunk Alizzal, nem igazán szoktunk hozzá az ilyenhez...de egyszer mindent el kell kezdeni. :)
Szóval szerda este 7-kor ott volt szinte az egész csapat a Pátriában; Ollé Sasa, Budai Annamari, Drávucz Olivér, Pintér Gábor, Borbás Attila és mi ketten Alizzal. Igyekeztünk jó válaszokat adni Fekete Kálmán által feltett kérdésekre. Meglepően nyugodtak voltunk amire elkezdődött az online közvetítés, bár Alizzal minden egyes válasz után megkérdeztük egymást, hogy nem mondtunk-e hülyeséget. :)
Nem arattunk osztatlan sikert az idei évi terveinkkel, jó páran beszóltak, kinevettek minket. De, hogy Boczka Rolit idézzem "ha irigyeitek vannak valamit jól csináltok".
Mindent összevéve az este jó hangulatban telt. Reméljük Sasa még nem bánta meg, hogy indít egy női csapatot, szerda este kóstolót kapott belőle, hogy milyenek vagyunk Alizzal együtt. :) Kaptunk Suzuki Treffes szórólapokat is, amin rajta vannak a csapat autói és az ott induló párosok nevei. Még mindig furcsa nyomtatásban látni a nevünket. 
Köszönjük szépen a lehetőséget a RallyBrothers csapatának! :)
Felteszek még pár képet, ezek jobban tükrözik a hangulatot! ;)
Megmutattuk az ing hátulját is!
A főnök! :)
Andi lesi-fotója :)
Király Gabi a Suzukis csajokkal
Aliz 
:)
Aliz mindig odanéz :)
Nikivel
TOVÁBBI KÉPEK: