2011. május 2., hétfő

Miskolc Rally - megint 2.


Csütörtökön reggel Pesten találkozott kis csapatunk, hogy elinduljunk a Miskolc Rallyra. Anitával rögtön kocsiba ültünk és indultunk tovább, Apa pedig Pesten beszerezte a még hiányzó felszereléseket (alsó ruhát Danitól, a Hans-ot pedig szokás szerint Feritől, az SRT-ben - köszi Nektek!). Amint felértünk Miskolcra rögtön átvettük az itinet és már indultunk is az első gyors rajtjába, Kányba. Ezzel a pályával nehezen boldogultunk, egyikünknek sem tetszett igazán. Itt szembesültem vele, hogy Miskolcon a 4 soros lassító a divat, ilyenben még nem volt részem! A második gyorsasági - Szemere-Hernádvécse - alig pár percre volt az első stop-jától. Ez a pálya jóval rövidebb volt az előzőnél, mégsem ígérkezett egyszerűnek, már akkor látszott, hogy sok lesz a felhordás. A harmadik gyorsasági már sokkal inkább elnyerte a tetszésünket, ezt a szakaszt - Abaújvár-Hollóháza - könnyen dolgoztuk fel. Erre a napra ez a 3 gyorsasági jutott, siettünk vissza Miskolcra az átvételekre.
Az adminisztratív átvételen szembesültünk vele, hogy igen csak megfogyatkozott a kategóriánk. Rajtunk kívül még egy Suzuki állt rajthoz. A technikai átvételen némi fennakadást jelentett megint csak a piercing kérdés, de megígértük, hogy másnapra eltüntetjük őket. Sok baráttal, ismerőssel találkoztunk gépátvételen és jól esett amikor mondták; örülnek, hogy megint itt vagyunk!
Gépátvétel 
A technikai ellenőr! :)
Péntek reggel elindultunk felírni az utolsó két pályát. A 4. gyorsasági, Fony-Regéc nagyon megtetszett. Igazi rally pálya, hosszú egyenesekkel, visszafordítókkal, erdei úttal. Az utolsó gyors, Erdőbénye vonalvezetése is nagyon tetszett, csak hiányoltam az aszfaltot... A pályabejárás után összekészülődtünk és elindultunk, hogy találkozzunk a csapattal prológ előtt. A prológ miatt nagyon izgultam, ez az eredményen is meglátszott. De most már tudom, hogy a salaktól sem kell megijedni.

Jól áll neki a lemenő nap fénye! :)
Kicsit utólétek! :)
Szombaton nagyon korán volt az ébresztő, fél 6-ra a szervizben kellett lenni. 6 óra körül a csapat jó kívánságai után elindultunk az 1. gyorsaságira. Kiderült, hogy mégsem olyan félelmetes a kányi pálya. Szemerén és Abaújváron a felhordások miatt elég bátortalan voltam, de a következő körre Hoffer Zsolti elmondta a tutit, hogy menjek ott. Köszi Zsolti! :) A gönci szervizben nem sok dolga volt a fiúknak...szerencsére! :) A fonyi pálya nem okozott csalódást, nagyon élveztem ezen a pályán autózni. Az erdőbényei gyorsaságin kicsit olyan érzésem volt, mint annak, aki hazaér valahonnan, ugyanis a beíróban a pécsi sportbírók fogadtak. :)


Az első kör véget ért, bementünk a szervizbe, ahol a csapatnak ismét nem adtunk sok feladatot. A 6. gyorsasági etap lett, így csak végig gurultunk rajta. A 7., 8. gyorsasági még inkább felhordásos lett, de már jobban kezeltem a feladatot. Épp mikor beértünk a gönci szervizbe elkezdett csöpögni az eső. Felkerültek az Ignisre a vágott slickek. Szerencsére az eső elkerült minket a nap hátralévő részében, bár minden pályának voltak vizes részei.

Az utolsó két gyors előtt felkerült a lámpasor az autóra (nagyon jól állnak a kis Ignisnek a plusz lámpák:) ). Az utolsó erdőbényei gyorsasági volt a nap legnehezebb szakasza. A sötét erdőben nehezen láttam az utat, illetve az utat borító sártengerben a nyomokat. A célban nagy volt a megkönnyebbülés, megint végig értünk! :)
Az örömünket teljessé tette, hogy a csapat is velünk örült.:) A céldobogón pedig kellemes meglepetés várt minket, mégis díjazták a kategóriát, így átvehettük a 2. helyért járó kupákat.

Jól áll neki a lámpasor! :)

Céldobogó! 

Nagyon hosszú volt a nap, és kemény a 15 gyorsasági. Megéreztem Aliz hiányát is, de a körülményekhez képest Anitával hamar megtaláltuk a közös hangot.
Köszönjük mindenkinek, aki segített abban, hogy ott lehettünk Miskolcon és eredményesen zárhattuk a versenyt. :)

Június 3-5 között pedig irány Bükfürdő, már ismét Alizzal, de az aszfaltot már felváltják a murvás pályák.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése